Top 5 természetes gyógymód az isiászra
Dátum: 2016-02-12
Az emberi szervezet egyik legnagyobb és legfontosabb perifériás idege az ülőideg. A gerincből kilépve, a medencén és a csípő-fartájon keresztül fut le a combokba, onnan pedig (két ágon) a térdhajlatba. Fontos szerepe van egy sor alsótesti, alsó végtagok izmainak mozgatásában, sőt a combok, a lábszárak beidegződésének (érzékelő képességének) biztosításában is. A népesség hozzávetőlegesen 40%-nak keletkezik ülőideg-zsábája, azaz alakul ki isiász. Az isiász elsősorban az ülő életmódhoz kötődő, nem mozgásszervi betegség. Ez neurológiai működési zavar, amely leggyakrabban a gerincoszlop alsó traktusának túlterhelésével, nevezetesen az ülőideg összenyomódásával hozható összefüggésbe, mert leggyakrabban a csigolyák közötti ízületek kopásos elváltozásai (pl. porckorongsérv) idézik elő. Ilyenkor szinte elviselhetetlen, éles fájdalom jelentkezik a csípőben, és végtagokban.
Felváltott hideg-meleg borogatás
A meleg, vagy hideg, esetleg a felváltott borogatások, megnyugtatják az izmokat, így csökken a gyulladás, duzzanat, ami esetleg nyomja az ülőideget. A meleg ellazítja az izmokat amik az ideg körül vannak, így az idegre kifejtett nyomás is csökken. A hideg csökkenti a duzzanatot, zsibbadást okoz mely következtében a fájdalom is csökken. A váltott borogatást mindig kezdjük a meleggel és mindig a hideggel fejezzük be. Erre legalkalmasabb egy forró vagy hideg vízbe mártott törölköző. A nedves meleg borogatás tényleg csodákra képes. Mindenik borogatást legalább 15 percig kell fent hagyni ahhoz, hogy hatékonyan csökkenthessük az isiászt. Fontos, hogy a keringési zavarokban szenvedő betegek kihagyják a hideg vizes borogatást.
Kurkuma alapú étrend-kiegészítők
A kurkuma, az isiász nagyon hatékony ellenszere, mert közvetlen a gyulladás ellen fejti ki jótékony hatását. A kurkuma hatóanyaga a kurkumin, csökkenti az idegi eredetű fájdalmat és gyulladást, az isiász elleni tökéletes orvosság lehet. Tegyünk egy teáskanál kurkumát egy pohár tejbe, adjunk hozzá egy darab fahéjat (őrlemény is jó), főzzük fel és fogyasszuk mézzel ízesítve. Ezt a készítményt naponta kétszer kell fogyasztani, amíg a fájdalomcsillapító hatását kifejti. A kurkumát kapszula formájában is alkalmazhatjuk, a 250-500 mg hatóanyagú kapszulákat naponta kétszer szedjük, néhány hétig.
Masszázs
A masszázs segít csökkenteni az isiász okozta fájdalmat, serkenti a vérkeringést, és fokozza a szervezet öngyógyító képességét. Ez a fajta terápia enyhíti a feszültséget és az izomgörcsöket, helyreállítja a mobilitást, és hozzájárul a gyógyuláshoz. Masszírozza az érintett területet naponta 3-szor orbáncfű olajjal. Ez az olaj viszonylag rövid idő alatt csökkenti az isiász okozta fájdalmat és a gyulladást. Meg lehet próbálni a következő lehetőséget is: 3 teáskanál szerecsendió port keverjünk össze 1 csésze szezámmag vagy olíva olajjal. A keveréket melegítsük fel, majd lehűlés után, ezzel a meleg és kellemes keverékkel dörzsöljük be az érintett területet. A hetekig végzett rendszeres masszázs jelentősen csökkenti a fájdalmat.
Valeriána tartalmú étrend- kiegészítők
Az orvosi macskagyökér egyetemesen elismert izomlazító és gyógyír a krónikus idegi eredetű fájdalomra. A macskagyökér levelei olyan illóolajokat tartalmaznak, melyek csökkentik az idegi feszültséget, és segítik a nyugodt alvást. A valeriána teát vagy száraz kivonatot tartalmazó kapszulát az ülőideg irritáció enyhítésére é az izomfeszültség csökkentésére egyaránt alkalmazhatjuk.
Amit mi ajánlunk
Nagyon sok ember sikerrel alkalmazza az AntiDur termékcsalád tagjait, az idegi, izom, vagy ízületi eredetű fájdalmak, bántalmak csökkentésére. Mire alkalmazhatóak ezek a termékek? Az AntiDur termékek roll-on típusú kiszerelésben kaphatóak, növényi kivonatokat és illóolajokat tartalmaznak. Az AntiDur optimális olajkeveréket tartalmaz, amely frissítő és nyugtató, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású. A természetes anyagok csökkentik az izomgörcsöket, ízületi fájdalmat és blokkolják a fájdalmat okozó ingerületet. Az AntiDur problémás területen vízhatlan filmréteget képez, mely folyamatosan szabadítja fel a nyugtató hatóanyagokat. Az AntiDur egy biztonságos, természetes és mellékhatások nélküli termék, mely könnyen megszabadít az isiász, reuma, neuralgia, hátfájás és gyulladás okozta fájdalmaktól.